Az egészségügyi ellátásszervezőkről szóló törvénytervezet gyökeresen átszabná a magyar egészségügyet. A javaslat szerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) és az egészségügyi intézmények közé egy olyan, a szolgáltatások korlátozásában érdekeltté tett tőkeerős magáncég (legvalószínűbben bank vagy biztosítótársaság) kerülne, amely meghatározná, milyen ellátásokat nyújthatnak az állampolgárnak a rendelőintézetek és a kórházak.

A törvénytervezet tagadhatatlanul megszüntetné az egészségügyi szolgáltatók ellenőrizetlenségét. A betegutak előírásával, nyomon követésével elkerülhetővé tenné a párhuzamosságokat, nagy valószínűséggel jelentősen csökkentené a szakmailag felesleges, ezért a beteget potenciálisan veszélyeztető, kizárólag intézményi érdekből végzett vizsgálatok, kórházi befektetések, beavatkozások számát. Ennek áraként a betegnek nem lenne módja biztosítási alapon kikérni egy második szakorvos véleményét, vagy térítésmentesen olyan, területen kívüli orvoshoz, kórházhoz fordulni, amelyhez bármilyen okból bizalma van.

A tervezet szószólói szerint az ellátásszervező úgy spórol a szolgáltatásokon, hogy a betegségek megelőzésében lesz érdekelt. Ez nagyon jól hangzik, de sajnálatos módon a javaslat szövegében erre semmilyen garanciát nem találunk. Van egy olyan gyenge érdekérvényesítő képességű betegcsoport, melynek ellátása ma nagyon sokba kerül a rendszernek. Reális veszély, hogy ezen betegek egy részének az egészségügyi ellátásból történő kiszorítása biztosítaná részben az egészséges emberek szűréséhez, részben az ellátásszervező profitjához a forrást. Hatékony kontroll nélkül e veszély valósággá válhat.

A tervezet hihetetlen szabadságot ad az ellátásszervezőknek. A kórházakkal, klinikákkal, háziorvosi szolgálatokkal ezentúl ők kötik meg az OEP helyett a finanszírozási szerződést, s a szerződésben 15 százalékkal eltérhetnének az OEP tarifáitól. A közintézmények helyett magánszolgáltatókat is finanszírozhatnak. Megtörténhet, hogy a leépítésre kényszerülő kórházak egymás alá ígérnek az ellátásszervező kegyeiért folytatott harcban, azaz még kevesebb bevételhez jutnak, mint eddig, a különbözet pedig az ellátásszervezőt gazdagítja. Talán még súlyosabb gond, hogy az ellátásszervezőt saját érdeke is arra készteti, hogy a minden eddigi reformelképzelés szerint életveszélyes “kimazsolázást” – a kedvező finanszírozású beavatkozásoknak a kórházakból való "kiszervezését" – generálja. Gondoljuk végig mi lesz abból, ha az évente 20 millió forint nyereséget termelő osztály helyett egy magánszolgáltató 10 millió forint nyereségért látja el ugyanazt a tevékenységet. Az osztály betegeinek ellátása érdemben nem változik, az ellátásszervező nyer 10 millió forintot, a kórház pedig elveszíti azt az egységét, amely biztosította az önhibájukon kívül, a rossz finanszírozási szabályok miatt veszteséges osztályok működésének a fedezetét. Ezek némelyikét azután a csőd elkerülése végett be is kellene zárnia. Az igazi vesztesek azok a betegek lesznek, akiket korábban ezek a megszűnő osztályok láttak el. Sokak szerint ez a törvényjavaslat igazi célja: egy kontroll nélküli privatizációt lehetővé tévő környezetben elértékteleníteni a kórházak egy részét, illetve kiszorítani az egészségügyi ellátásból a csak ráfizetéssel ellátható betegeket.

A törvénytervezet hívei hangsúlyozzák azt az előírást, hogy az ellátásszervezőknek 50 milliárd forintot azonnal be kell a rendszerbe kell tenniük. Csakhogy a befektetett 50 milliárd forint után minimum 55-60 milliárdot ki is kell venniük az év végén a rendszerből, illetve kamatos kamattal növelve 2-3 év múltán. illetve kamatos kamattal növelve 2-3 év múltán. (Máskülönben a józan ésszel s a részvényeseik elemi érdekeivel ellentétes lenne profitorientált vállalkozások szerepvállalása.) Elképesztő, hogy az alulfinanszírozott egészségügyi rendszerünket megreformálni hivatott törvény nettó forráskivonással jár!

A javaslat számos más csapdát is rejt. Tisztázatlan az önkormányzatok és az ellátásszervezők jogainak és kötelességeinek viszonya. Hogyan lehet megakadályozni az OEP-től származó közpénzek és az önkéntes biztosító társaságok tagjaitól származó befizetések illetve az ezekért nyújtott szolgáltatások keveredését? Hogyan lesz képes az orvos úgy jó döntést hozni, hogy ha az általa végzett kezelést az ellátásszervező feleslegesnek ítéli, akkor azt nem is fizetik ki? Kell-e kommentálni, hogy a ki nem fizetett közpénz a kifizetést megtiltó magáncég bevételét növeli. Ez semmivel sem indokolható mértékben korlátozza a doktor döntési szabadságát, veszélyezteti egzisztenciáját, s megrendítheti – nem megalapozatlanul – a betegek bizalmát orvosaik iránt.

Vitathatatlan, hogy már eddig sem működhetett volna erős, tekintélyes és hatékony állami ellenőri apparátus nélkül az egészségügy. Lassan 10 éve azzal hitegetnek bennünket, hogy ennek felállítására képtelen a magyar állam. Képtelen évi 1000 milliárd forintnyi közpénznek a társadalom érdekei szerinti felhasználását kontrollálni! Ha a törvénytervezet valósággá válik, akkor évtizedekig nem is lesz ilyen szervezet. Ha a magyar államnál gazdaságilag jóval erősebb konglomerátum úgy kezdheti szervezni az egészségügyet, hogy indulása pillanatában nincs hatékony állami kontroll alatt, akkor többet sohasem lesz.

Haladéktalanul fel kell állítani akár a kórházak és az orvosok ellenében is egy APEH-szerű hatékony állami ellenőrző hivatalt. S minden erővel meg kell akadályozni, hogy ehelyett egy olyan profitérdekelt maszek-APEH jöjjön létre, amely maga alkothatja az "adótörvények" egy részét.

Mert ez nem más, mint a maffiamódszerek törvényre emelése.

Solymosi Tamás