A kórházak évek óta tartó gazdasági ellehetetlenítése, különös tekintettel a július elsejétől életbe lépett változásokra, kritikus mértéket ért el: az eddig ellátott betegek kb. 80-85%-a után kapnak a kórházak finanszírozást, míg a többi beteget ingyen lennének kénytelen ellátni. A kórházak a teljesítőképességük határához értek, s valószínűsíthető mind több helyen kénytelenek az eddig hozzájuk forduló betegek 15-20%-át ellátatlanul hagyni. Szemfényvesztő hazugság az egészségügyi kormányzat azon állítása, hogy az egyes kórházakból elküldött betegek máshol ellátáshoz jutnak, hiszen az összes kórházra egyformán érvényes a drasztikus megszorítás.
Vérlázító cinizmus mindez az utóbbi évek s a mostani egészségügyi vezetés részéről. Vérlázító, mert a lakosság nincsen tisztában azzal, hogy nem az orvosok és nővérek tehetnek arról, hogy egyre több beteget kellene ellátni kevesebb pénzből, hanem az ország vezetői a felelősek mindezért.
Mindez nem menti erkölcsileg az embertelen döntések végrehajtóit, a kórházakban vezetői beosztásban dolgozókat, s közülük is elsősorban a kórházak vezetőit. Van egy határ, amíg a folyamatos megszorítások levezénylése nem erkölcsi kérdés. A festés elmaradása, az ellátás egyre rosszabb infrastruktúrális körülményei, a mosdók állapota, a fekvőbetegtől a gyógyszer megtagadása - érzékenység kérdése -, de talán menthető. A határ ott húzódik, ahol egy kórház már az alapfeladatait csonkítja meg. Ha valaki ezt a Rubikont átlépi, akkor a fő felelősök tettestársává válik.
Önök tudják, hogy meddig lesznek engedelmes végrehajtói e betegellenes kormányzati politikának. Meddig veszik fel a fizetésüket azért, hogy egyre több beteg maradjon ellátatlanul. Önök tudják, hogy hol az a határ, amit még el tudnak viselni. Senki és semmi nem menti ugyanakkor azt, hogy mindezt engedelmesen, a betegek kárára teszik.
Önök most valóban nehéz helyzetben vannak, de ne legyen kétségük súlyos erkölcsi kérdés a választás: vagy személyes egzisztenciális kockázatot vállalva megtagadják az embertelen döntések végrehajtását, s a kórház több száz dolgozójával elmennek polgármesterhez, megyei közgyűlés elnökéhez, miniszterhez, miniszterelnökhöz.
Vagy engedelmes, megfizetett végrehajtóként saját egzisztenciájukat mentve mások egzisztenciáját teszik kockára, s hagynak ellátatlanul betegeket.
Harmadik lehetőség nincs. Ebből a kettőből tudnak választani.

2006. szeptember 1. A fenti tervezetet a www.noszadoki.hu fórumára tettem fel. E-mailben elküldtem jópár kollégának. Közel ötszáz kolléga biztosan elolvasta. Néhányan reagáltak rá, nagyon kevés  reflexió volt. Csatlakozás egy sem. Úgy látszik túl léptem egy határt. (Pedig a szolgalelkű meg a hóhér kifejezés kimaradt a végső verzióból...) Most vagy nagy hülyeséget írtam vagy nagyon igazat.
Őszintén szólva nekem ez személyesen fontos volt. Évek óta írogatok, beszélek. Kritizálni miniszterelnököt, minisztert, nem nagy dolog. Bántatlanul meg lehet tenni. De én is itt és most élek. Történetesen négy kórház pajzsmirigyrendelését működtetetem. Ez azt jelenti, hogy a kórházakkal kötött megbízási szerződéseim jelentik az egzisztenciámat. Konkrétan a kórházigazgatókkal kötött, 30 napos felmondási határidejű szerződések.
Amikor a fentieket leírtam véggigondoltam mindezt. Egy hétig aszalgattam az írást. Azután arra gondoltam, hogy most akkor vagy ez a véleményem vagy nem ez. Elszégyelltem magam a félsz miatt. Azután kitettem a fórumra, elküldtem e-mailben.
De megértem a felhívás visszhangtalanságát. Nagyon sokan elemi egzisztenciális félelemben élnek. Ahogy az szokásos, minél magasabb polcon vannak, annál több a félnivalójuk. Egy mezei kisorvos, ha kirugják, jó eséllyel talál magának másutt munkát. Egy osztályvezető főorvos, klinikaigazgató professzor már sokkal nehezebb helyzetben van. Orvosként valószínűleg el tud helyezkedni, de hogy vezetőként?! Gyógyszergyári promóció kiemelt célszemélyeként?! Az igazgatók helyzete még nehezebb. Sokan közülük az eredeti szakmájukból már kikoptak. Ha nem engedelmeskednek az őket kinevezők akaratának, akkor rendkívül nagy egzisztenciális kockázatot válllalnak.
S persze a fordítottja is igaz. A kisorvos az engedelmeskedéssel túl sokat nem nyer. (Szocializálódik a lelkem ebben a legalább 60 éve a kontraszelekció által működtetett orvosch közegben...) Egy osztályvezető főorvos, vezető professzor, szakmai kollégiumi tag, ha csendben van, s csendre inti a kollégáit, már jóval többet nyer. Minél engedelmesebb, annál nagyobb az esélye, hogy egy leépítés/összevonás esetén vezetőként talpon marad. Egy igazgató remélt neresége még nagyobb lehet. Ha igazak a hírek, s akár 40-50 kórház is megszűnik jövőre, akkor nagyon komoly tétje van mindenegyes lépésnek. Ha féken tartják a dolgozóikat, az egy kinevezés, igazgatótanácsi tagság, későbbi vezetői alkalmasság elbírálásakor nagyon komolyan esik latba. Valódi bűvészmutatvánnyal kell előrukkolniuk: rábírni a beosztottjaik nagy részét, hogy engedelmes baromként, csöndben menjenek a vágóhídra.

---

2007. március 14. Sokan csatlakoztak, s elfogadták, hogy a Szakmai Kollégiumok tagjait állásfoglalásra késztessük az egészségügyben kialakult helyzetről.