| Betegellenes döntés módosítása - 2006. március | |
A korábban jelzett problémát - szerencsére - gyorsan orvosolta az egészségügyi kormányzat. A szakmai és civil szervezetek tiltakozásának hatására három héttel a járóbeteg szabálykönyv módosításának megszületése, s 2 nappal a hatályba lépése után újabb módosítás történt. Eszerint 2006. március 3-i Egészségügyi Közlöny gyakorlatilag helyreállította a korábbi állapotot, s érdemi korlátozás nélkül kérhet egy háziorvos is betegei számára TSH-vizsgálatot. FT4 és FT3 vizsgálatot viszont csak abban az esetben, ha a TSH-érték a normál érték közepétől 30%-kal eltér. Ez így szakmailag helyénvaló. Köszönjük annak 36 embernek a segítségét, aki korábbi tiltakozásiunkkal egyetértett. A tiltakozást, a kapott e-mail-ekkel (melyekből az összes személyes adatot töröltem), eljuttattam az OEP főigazgatójának illetve a rendeletet aláíró miniszternek. Gondolom valamennyi szerepe ennek is lehetett abban, hogy a rendelkezést nagyon rövid időn belül korrigálták. Utóírat: saját tapasztalataim azt mutatják, hogy a laboratóriumok nem mindegyike van tisztában a rendelet módosításának a módosításával, s van ahol még most, április 20-n is az előző rendelkezés szerint letiltják a háziorvosi TSH-vizsgálat kéréseket. |
|
| Előzmény: Betegellenes döntés pajzsmirigyhormon meghatározásokkal kapcsolatban. |