SZÉGYEN...

Kinek a szégyene

Mindannyiunké...

1. A mindenkori egészségügyi vezetés szégyene elsősorban.

Ők vannak döntési helyzetben. Rendelkeznek a szükséges adatokkal, dönthetnek a szükséges források biztosításáról, dönthetnek a szükséges jogszabályi változtatásokról. Megvan minden adatuk? Igen. Megvan a szükséges forrás? Rendelkezésre áll. Megtörténtek a szükséges változtatások? Nem....

A WHO régi erőfeszítése, hogy a jódhiányt felszámolja. Többször tűztek ki dátumot, amikorra e célt el akarták érni. De a magyarországihoz hasonló, a probléma, s a probléma által érintett betegek iránt bűnös közönyt mutató kormányzatok miatt e célt a mai napig nem tudta elérni a WHO.

Európában, egyre kevesebb az ilyen szabotőr kormányzat, egy kézen meg lehet számolni azon országokat, amelyek a WHO ismételt felhívásást semmibe véve nem alkották meg a JÓDTÖRVÉNYT. Szégyen szemre ezen országok közé tartozik Magyarország, pl. Albániával együtt.

Ismételten kap figyelmeztetést, megrovást a mindenkori magyar kormányzat, amiért nemzetközi kötelezettségválallását nem teljesíti.

Olyan ez a helyzet - elnézésést a hasonlatért -, mint amikor az oviban az óvó néni rászól Gabikára, hogy ne túrja az orrát. Gabika idővel felnőtté vált, s rendszeresen rászólt a tanító néni, a tanár, az egyetemi oktató, hogy Gabika/Gabi/Gábor/Gábor úr ne túrd/ne túrja az orrát, de hiába. Jó néhány éve kizárólag a jódhiány elleni hatékony lépések sürgetése miatt látogatott volna el Budapestre a területért felelős WHO-aligazgató, de az akkori miniszter nem talált alkalmat arra, hogy fogadja őt. Olyan ez mintha Gabikánk/Gáborunk azt mondta volna, hogy beeee... azért is túrom az orromat.

A több évtizede ismert probléma megoldásának elszabotálásáért az utolsó 15 év összes orvos-miniszterét felelősség terheli. Hogy miért patópálkodtak? Reális rosszindulatú magyarázat szerint azért, mert semmilyen érdekük nem fűződött a megoldáshoz, s nem volt és ma sincs olyan érdekcsoport, amely a megoldásra ösztökölné ilyen-olyan módon őket. Annak az "érdekcsoportnak", a magyar embereknek a hangja, amelyiknek nagyon fontos lenne, hogy a jódhiányt felszámolják, valahogy nem jutott el Surján Lászlóhoz, Kökény Mihályhoz, Gógl Árpádhoz, Mikola Istvánhoz, Csehák Judithoz, Rácz Jenőhöz. Őszintén szólva nem csodálkozom. Jó néhány éve annak, amikor a sóshartyányi természetes jódforrás megnyitása alkalmából tudományos ülést rendeztek e kis faluban. Az első sorban ült egy úr és egy hölgy, akik elmélyült, nevetgéléssel tarkított beszélgetést folytattak mindvégig. Ha akkor az eladást kifejezetten zavaró nevetgélés helyett odafigyeltek volna az előadókra, talán e honlap se született volna meg.

E honlapra fel fogom hívni az ex-minisztereink figyelmét, s ha bármelyikük válaszra méltat, akkor közzé teszem e lapokon a reális-jóindulatú magyarázatát annak, hogy miért nem tettek semmit, amikor hivatalban voltak.

2. A pajzsmirigy betegségeivel foglalkozó orvosoknak is jelentős a felelősségük.

Ők látják el a betegeket. Ők szembesülnek a jódhiány okozta következményekkel évente tízezernyi betegnél. Ők végzik el a jódhiány okozta pajzsmirigy problémáknál a kivizsgálást. Ők műttetnek illetve műtenek meg évente ezer-ezerötszáz embert a jódhiány okozta pajzsmirigynagyobbodás miatt. Ők azok évről évre 10-15 embernél megállapítják a szervezet legrosszabb indulatú daganatát, a pajzsmirigy anaplasztikus rákját, aminek a gyakoriságát jelentősen megnöveli a jódhiány.

Nekik, nekünk az asztalt kellene verni. Ha az egészségügyi vezetés nem hajlandó lépni, akkor szelídebb-keményebb formában rá kellene kényszerítenünk, hogy tegyen végre hathatós intézkedéseket.

3. A jódhiány betegségben érintetteknek is van felelősségük.

Itt természetesen nem arra gondolok, hogy nem tudtak a jódhiányról és ezért enyhébb-komolyabb betegségük lett. De ez az egész probléma nem egy elkerülhetetelen istencsapása. A betegeknek ostorozniuk kellene az orvosukat (miért nem veri az asztalt, hogy megszüntessék a jódhiányt) és ostorozniuk kellene az egészségügyi vezetést is, hogy miért ül karba tett kézzel. (Olvasói levelet még nem láttam e tárgyban. Ahogyan próbapert sem anaplasztikus pajzsmiriyg rákos beteg vagy hozzátartozója részéről a magyar állam ellen, aki nem garantálta számára az egésszéges életmódhoz való jogot.)

 

Miért van még ma is jódhiány?

Számos magyarázat létezik. Néhányat felsorolok ezek közül. Vannak benne keményebb megállapítások is, roszindulatú tűnő feltételezések. Készséggel és haladéktalanul elismerem, hogy ezek teljességgel megalapozatlanná válnak, amint történik bármi is a jódhiány visszaszorítása érdekében. Addig sajnos elképzelhető, hogy ezek mégsem olyan nagyon megalapozatlan feltevések....

1. A magyar emberek nem öntudatos állampolgárok. Eltűrtek és eltűrnek ennél cifrább dolgokat is.
2. Az orvosok paradox módon érdekeltek a jódhiány fennmaradásában. Ha ugyanis sikerülne felszámolni a jódhiányt, néhány éven belül jelentősen és érzékelhető mértékben csökkenne a pajzsmirigybetegek száma.
3. Nincs olyan háttérben lévő tőkeerős lobbista, akinek érdekében állna a jódhiány felszámolása. Számos betegség megelőzésében érdekeltek a gyógyszergyártók (koleszterinszint csökkentés) vagy a műszergyártók (csontritkulás megelőzése) vagy maguk az orvosok is (az emlőrák szűrése többlet orvosi munkaigénnyel jár, nem kevesebbel). A jódhiány megelőzésében érdekelt felet nem találunk. Valamelyik alapvető táplálékforrást kell jódozni, tehát nem gyógyszerrel remélhető a megelőzés. Nincs szükség semmilyen műszeres vizsgálatra. (A helyzet nagyon sok szempontból hasonlít a fogszuvasodás megelőzéséhez. Az amerikai fogorvosok nagyon sokáig ellenezték a fluor bevitel emelését. Végül a népegészségügyi érdek győzedelmeskedett. Jelentősen csökkentek is a hagyományos fogorvosi teendők, míg azután a divattá vált esztétikai fogpótlás, régi tömések újra cserélése; ez biztosította, hogy kevesebb amerikai fogorvos vált munkanélkülivé.)
4. Bedőlnek szakmailag tarthatatlan tévhiteknek (ld. korábban).
5. Az egészségügyi vezetés és az orvosok félnek attól, hogy a jódhiány normalizálásának hatására megnő bizonyos pajzsmirigybetegségek előfordulása. (Ld másutt.)