Most már nem az első magyar kórházban ajánlanak fel az orvosok önkéntes fizetéscsökkentést. A legutóbbi hír szerint a Budai Irgalmasrendi Kórház orvosai mondtak le fizetésük negyedéről.
Érdemes ezt a látszólag „irgalmas” tettet kicsit boncolgatni.

Feltételezem, hogy a kórház orvosai – más földi halandókhoz hasonlóan – pénzből élnek. Ebből vesznek kenyeret, ruhát, fizetik a számláikat stb. A gyalázatosan alacsony magyar orvosi fizetéseket figyelembe véve nehéz mást elképzelni, mint azt, hogy ezen kollégák jelentős része" fekete", hálapénzből pótolja az egyébként példátlanul jelentős 25%-os „fehér” jövedelemkiesést. Mindez árnyalja a cselekedet irgalmas voltát.
Rendkívül rossz az üzenete az önkéntes felajánlásnak a társadalom felé. Egyrészt hitelteleníti az orvostársadalom egészének azt a törekvését, hogy a magyar viszonyokhoz képest is méltánytalanul alacsony fizetésüket az állam megemelje. Másrészt az előzővel összefüggésben azt a képzetet erősíti, hogy az orvost nem kell megfizetni. Az úgy is kisajtolja az alatta lévők (beosztott orvos, nővér) munkájának kizsákmányolásával, a kórház eszközeit törvénytelen módon saját zsebére üzemeltetve a betegekből a szükséges zsozsót.

Végezetül nem lehet elmenni amellett sem, hogy mi a következménye ennek a nyíltan vállalt sunyi lakáj mentalitásnak: a korrupció erősödése, az amúgy is átláthatatlan egészségügyi rendszerben a betegek kiszolgáltatottságának fokozódása. S a létező tiszta szándékok nyílt rombolása.

Ha a középkorban lennénk, a Budai Irgalmasrendi Kórház orvosait a céhből kizárnák ezért a tettükért. Azt gondolom, hogy aki teheti, becsületes iparoshoz forduljon. Céhből kizárt kontárokat kerülje nagy ívben. Aki ugyanis magát ennyire becsüli, attól mit várhat el a beteg.

Az a kórházigazgató, amelyik erre a felajánlásra kéri a munkatársait, tankönyvi példánya a lefelé tapos felfele nyal fajtának. Visszaél a belső tartását elvesztett beosztottjainak a helyzetével, hogy megfeleljen az őt kinevezők kimondott vagy kimondatlan elvárásainak. Szót sem érdemel többet.

2010. február 8.

Solymosi Tamás

Megjegyzés: vállakozó orvosként az eltelt években háromszor kerültem hasonló helyzetbe. Mindannyiszor felálltam. Magánrendelésből élek azóta. Nyugodtan alszom, teljes értékű orvosi tevékenységet végzek.

Jól alszom. Egyszer-egyszer álmomban újra látok egy eltorzult arcot. Annak a gazdasági főigazgatóhelyettes asszonynak a képét, aki a vállalkozói díjam mérséklésének ellentételezéseként felvetette, hogy a hálapénz tarifában ezt nyilván tudom kompenzálni. Mondta nekem, aki soha életemben nem tettem el hálapénzt. Mondtam neki, hogy ha magából indul ki, téved. Az én családomban nem volt prostituált. Ha ez az arc felidéződik álmomban, mindig jól ébredek.